Mesteri

A község két település, Alsó- és Felsőmesteri összevonásával jött létre 1935-ben. Mai lélekszáma 274 fő, ez a nyári főszezonban megsokszorozódik az üdölőfalu és a -nagyrészt ausztriai és német- nyaralóknak köszönhetően. Mindkét részén eredetileg egyutcás, szalagtelkes elrendezésű település.

A Ság hegy egy kis része tartozik határához, ahol szőlőművelés folyik és több pince, présház is található. 1293-ban említik először Mester néven, de a későbbiekben többször fordult elő Hernádmesteri vagy Erantfalva néven, ami névadó tulajdonosára a 13. században élt Hernanth magisterre (mesterre) utal. A település a 14. század vége felé kettévált. Alsómesteriben főleg köz- és kisnemesek éltek (Nemesmesthery 1567), míg a Felsőnek nevezett részt a Hernádmesteriek, Esterházyak, majd a Békássyak birtokolták.

A 18. században Alsó­mesteriben a Batthyányak szereznek részt, amelyet a Felsőmesteri határában álló Inta központtal kialakított uradalom részévé tettek. A török időkben mindkét rész többször is hódolt. 1646-ban Köcsk elpusztításakor Felsőmesteriből 12 lakos került rabságba. A szőlőtermelés már a középkorban elkezdődött az Alsó-mesterihez tartozó ság hegyi lejtőkön. A szabad, nemesi tulajdonosok hegyközségi szabályaikat a 18. században foglalták írásba.

A volt felsőmesteri részen egy kis dombon áll a Szent Mihály arkangyalról elnevezett kicsi, de nagyon szép római katolikus templom, amelyet egy vaskori halomsírra építettek román stílusban a 13. század második negyedében. Kelet-nyugati irányban tájolt, ami megerősíti középkori eredetét, amelyet a falkutatás során előkerült nyílások is bizonyítanak. Közel négyzet alakú szentélyéhez, annál kétszer nagyobb hajó csatlakozik, amelynek nyugati oldalán korábban torony is állt.

A reformáció időszakában nem használták, ezt mutatják azok a karcolt feliratok, amelyek közül néhányat bemutatási céllal meghagytak a szentély északi oldalán, A kőszószéket a 17. században állították. Ugyanezen század végére a környező temető kerítése és a torony már eltűnt. Az evangélikusoktól Esterházy Gáspár 1719-ben vette vissza, 1732-ben XII. Kelemen pápa búcsút engedélyezett.

A 18. század­ban a Békássy család építtetett kriptát és sekrestyét, valamint boltoztatta az épületet. Az 1817-ben még a nyugati oldalon álló fa haranglábat 1855 körül helyezték át a déli részre, ahol ma is áll (a kisebbik harangot 1945 után egy orosz fogságból szerencsésen visszatért fogoly ajándékozta). 1855-ben jelentős átalakításokat végeztek Hertelendy Miklósné Békássy Mária kezdeményezésére. A keleti szentélyfalon ajtót vágtak a korábbi helyett, a barokk boltozatot nem bíró falak mellé támpilléreket építettek, ugyanebből a célból az egykori temető földjét felhalmozták a falak mellé. A barokk oltárról Szent Mihály szobrát a kriptába vitték, helyére festményt állítottak. Az utolsó idetemetett Békássy, a már említtet Hertelendy Miklósné emlékét külön márványtábla is őrzi a külső keleti falon. A templomot 1999-ben helyreállították, ekkor az egykori nyílások kontúrjait kijelölték, a falakat konzerválták. A főoltár és a szentélytől jobbra álló faragott Mária-szobor népies barokk stílusban lett felújítva. A szószék mellvédjén falikép nyomait találták meg, felette Fekete Madonna-ikon látható. Szintén a felsőmesteri részen állt egy kastély, amelyet egy osztálylevél említ 1543-ban. Akkor tornya és bástyái is voltak, amelyekben kisméretű szobákat alakítottak ki. 1594-ben az új török elleni védelmi rendszer kiépítésekor felvetődött, hogy lebontják, de erre mégsem került sor. 1712-ből maradt fenn az utolsó részletes leírása. Ekkor emeletes és tornyos épületként állt. A 18. század végi katonai adatfelvételnél még említették mint emeletes, fallal körülvett kőépítményt.

A község területén 1932 augusztusában Weber Gyula és Lázár Jenő közösen tártak fel egy halmot, amelyet Lázár Jenő„Mesteri melletti" tumulusként ismertetett. A kora vaskorra (Hallstatt kultúra) keltezhető halomban kőfalakkal és fa födémmel rendelkező sírkamra volt. 1964-ben az alsómesteri rész határában olajkutatás közben termálvizet találtak.

A hévízre alapozva 1968-tól fürdőt építettek ki. Abban az évben egy 200 m2-es, 1973-ban egy több mint 300 m2-es medencét adtak át. 1971-ben parcelláztak a környéken és üdülőterületet alakítottak ki. Az 1983 m mélységig hatoló fúrás triász korú dolomitot ért el, olaj és földgáz szempontjából meddőnek bizonyult. Szénhidrogén helyett 72 °C-os termálvíz tört fel, ezért a kutat hévíz kúttá alakították át és a miocén rétegekből termelték a hévizet. 1982-ben szükségessé vált a kút felújítása, ekkor 1200 m mélységben lezárták a kutat és a felette lévő felső pannon rétegekből kezdték meg a hévíztermelést.