Sajtóközlemény

 

2022.03.31.

 

Sajtóközlemény

ENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK MEGVALÓSÍTÁSA A Mesteri Termál Kft.-nél (240/3 hrsz.)

 

Európai Uniós forrás segítségével energetikai fejlesztés megvalósítására került sor a MESTERI TERMÁL Strandfürdő Üzemeltető és Szolgáltató Kft. mesteriben található székhelyén, a GINOP-4.1.4-19-2020-03246 pályázat keretén belül. A Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása című pályázati kiírására benyújtott projekt 8,48 millió Forint támogatásban részesült.

 

A MESTERI TERMÁL Strandfürdő Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot 1998. április 1.-én alapították. Működésének legfőbb célja a Mesteriben található fürdő üzemeltetése volt. A társaság tulajdonosai a Büki Gyógyfürdő Részvénytársaság és Mesteri Község Önkormányzata illetve a Vas megyei Idegenforgalmi Hivatal voltak.  A vállalkozást a Mineral Invest Kft. vásárolta meg 2011-ben azzal a céllal, hogy az elhanyagolt, régi strandfürdőben fejlesztést hajtson végre és üzemeltesse azt. A vállalkozás tulajdonosi körében változás történt, 2016. évtől 2020-ig  Patyi Gábor volt a tulajdonosa és ügyvezetője a vállalkozásnak. Az elmúlt időszakban a cégstruktúrában változás történt, a vállalkozás tulajdonosai Dr. Fekete Gábor András és Dr. Adorján Csaba Imre.  A vállalkozás székhelye Mesteri, 240/3. hrsz. ingatlan. Az elmúlt években telephelyek, fióktelepek kerültek bejegyzésre több ízben. A vállalkozás főtevékenysége 9329 Mns egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység. A Kft-t éppen ezen tevékenység folytatásáért alapították, mely a kezdetektől töretlen. A működés évei során egyre bővülő létszámmal működött a vállalkozás, a piaci környezethez igazodva, a nyereséges működést szem előtt tartva.

A Kft. székhelye Mesteri, 240/3. hrsz. alatt található, telephelyei az ingatlan területén található egyéb létesítmények. A vállalkozás által végzett tevékenység a Mesteriben található strandfürdő fenntartása. Többütemű fejlesztések végrehajtása után elmondható (medencék, épületek felújítása és barlangmedence létrehozása – kemping fejlesztése; wellness szárny és pihenő tér létrehozása; szálloda építése), hogy a lehetőségek maximális kihasználása mellett a fejlődés szinte elérte azt a szintet, amivel az eredeti cél (attrakció mentes, minőségi pihenés biztosítása) nem sérül. A kihasználtság magas.

 

A kedvezményezett neve: MESTERI TERMÁL Strandfürdő Üzemeltető és Szolgáltató Kft.

A projekt címe: Energetikai fejlesztés megvalósítása a Mesteri Termál Kft.-nél (240/3 hrsz.)

Megvalósítás helyszíne: 9551 Mesteri, 240/3; 240/3/J hrsz.

A beruházás megvalósításának ideje: 2021.01.15-2022.03.31.

Beruházás összköltsége: 15.413.100 Ft

Elnyert, szerződött támogatás összege: 8.477.205 Ft

Támogatás mértéke: 55 %

 

Beruházás rövid bemutatása:

 

A fejlesztés célja a vállalkozás saját tulajdonú telephelyének energetikai fejlesztése volt.

A beruházás keretében az alábbi tevékenységek megvalósítására került sor:

-49,84 kWp teljesítményű napelemes rendszer telepítése

 

A telepítésre került napelemek típusa és mennyisége:

-Sharp NU-JD445-445W - 112 db

 

A telepítésre került inverterek típusa és mennyisége:

-SolarEdge SE16K - 1 db

-SolarEdge SE33,3 K - 1 db

A fejlesztéssel érintett ingatlan címe:

9551 Mesteri, 240/3; 240/3/J hrsz.

 

A fejlesztés indokaként nevesíthető volt, hogy a vállalkozás tevékenységének ellátásához, működésének biztosításához semmiféle megújuló energia előállító technológiával nem rendelkezett.

A megvalósítással a villamos energiát megújuló energiaforrás váltotta fel, kiváltva ezzel a fosszilis energiahordozókat szinte teljes egészében.

A fejlesztéssel érintett épület a vállalkozás saját tulajdonú telephelye. A napelemes rendszer telepítésére a telephelyen található ingatlan tetőszerkezetén került sor, mely a pályázati feltételrendszernek megfelelt.

A beruházás hatására az épület villamos energia ellátását csaknem 75 százalékos mértékben a napelemes rendszer elégíti ki, így elmondható, hogy a működésre a beruházás közvetlen hatással nem bírt, de az üzemi költségeket csökkentette.

A megvalósítással az épület értéke növekedett, a vállalkozás pénzügyi mutatói javultak, s már középtávon biztosított az alap a következő beruházások és fejlesztések megvalósításához.

A rendszer telepítésével a vállalkozás a külső piaci szállítókkal szembeni függelmét csökkentette, a működéshez szükséges energiát pedig nagy részben önmagának tudja előállítani.

A költségek optimalizálása, a működési költségek leszorításával hozzájárult az üzemi eredmény javulásához.

 

Összességében tehát elmondható, hogy a projekt megvalósítása a vállalkozás életére pozitív hatással bírt. A megvalósítás során a vállalkozás nem ütközött problémába.

 

 

 

További információ kérhető:

Patyi Gábor

 info@mesteritermal.hu

+36 30 929 1148

 

 

 

2022.03.31.

 

Sajtóközlemény 

ENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK MEGVALÓSÍTÁSA A Mesteri Termál Kft.-nél (240/3 hrsz.)

 

Európai Uniós forrás segítségével energetikai fejlesztés megvalósítására került sor a MESTERI TERMÁL Strandfürdő Üzemeltető és Szolgáltató Kft. mesteriben található székhelyén, a GINOP-4.1.4-19-2020-03243 pályázat keretén belül. A Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása című pályázati kiírására benyújtott projekt 8,48 millió Forint támogatásban részesült.

 

A MESTERI TERMÁL Strandfürdő Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot 1998. április 1.-én alapították. Működésének legfőbb célja a Mesteriben található fürdő üzemeltetése volt. A társaság tulajdonosai a Büki Gyógyfürdő Részvénytársaság és Mesteri Község Önkormányzata illetve a Vas megyei Idegenforgalmi Hivatal voltak.  A vállalkozást a Mineral Invest Kft. vásárolta meg 2011-ben azzal a céllal, hogy az elhanyagolt, régi strandfürdőben fejlesztést hajtson végre és üzemeltesse azt. A vállalkozás tulajdonosi körében változás történt, 2016. évtől 2020-ig  Patyi Gábor volt a tulajdonosa és ügyvezetője a vállalkozásnak. Az elmúlt időszakban a cégstruktúrában változás történt, a vállalkozás tulajdonosai Dr. Fekete Gábor András és Dr. Adorján Csaba Imre.  A vállalkozás székhelye Mesteri, 240/3. hrsz. ingatlan. Az elmúlt években telephelyek, fióktelepek kerültek bejegyzésre több ízben. A vállalkozás főtevékenysége 9329 Mns egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység. A Kft-t éppen ezen tevékenység folytatásáért alapították, mely a kezdetektől töretlen. A működés évei során egyre bővülő létszámmal működött a vállalkozás, a piaci környezethez igazodva, a nyereséges működést szem előtt tartva.

A Kft. székhelye Mesteri, 240/3. hrsz. alatt található, telephelyei az ingatlan területén található egyéb létesítmények. A vállalkozás által végzett tevékenység a Mesteriben található strandfürdő fenntartása. Többütemű fejlesztések végrehajtása után elmondható (medencék, épületek felújítása és barlangmedence létrehozása – kemping fejlesztése; wellness szárny és pihenő tér létrehozása; szálloda építése), hogy a lehetőségek maximális kihasználása mellett a fejlődés szinte elérte azt a szintet, amivel az eredeti cél (attrakció mentes, minőségi pihenés biztosítása) nem sérül. A kihasználtság magas.

 

A kedvezményezett neve: MESTERI TERMÁL Strandfürdő Üzemeltető és Szolgáltató Kft.

A projekt címe: Energetikai fejlesztés megvalósítása a Mesteri Termál Kft.-nél (240/3 hrsz.)

Megvalósítás helyszíne: 9551 Mesteri, 240/3; 240/3/A; 240/3/G hrsz.

A beruházás megvalósításának ideje: 2021.01.15-2022.03.31.

Beruházás összköltsége: 15.413.100 Ft

Elnyert, szerződött támogatás összege: 8.477.205 Ft

Támogatás mértéke: 55 %

 

Beruházás rövid bemutatása:

 

A fejlesztés célja a vállalkozás saját tulajdonú telephelyének energetikai fejlesztése volt.

A beruházás keretében az alábbi tevékenységek megvalósítására került sor:

-49,84 kWp teljesítményű napelemes rendszer telepítése

 

A telepítésre került napelemek típusa és mennyisége:

-Sharp NU-JD445-445W - 112 db

 

A telepítésre került inverterek típusa és mennyisége:

-SolarEdge SE16K - 1 db

-SolarEdge SE33,3 K - 1 db

A fejlesztéssel érintett ingatlan címe:

9551 Mesteri, 240/3; 240/3/A; 240/3/G hrsz.

 

A fejlesztés indokaként nevesíthető volt, hogy a vállalkozás tevékenységének ellátásához, működésének biztosításához semmiféle megújuló energia előállító technológiával nem rendelkezett.

A megvalósítással a villamos energiát megújuló energiaforrás váltotta fel, kiváltva ezzel a fosszilis energiahordozókat szinte teljes egészében.

A fejlesztéssel érintett épület a vállalkozás saját tulajdonú telephelye. A napelemes rendszer telepítésére a telephelyen található ingatlan tetőszerkezetén került sor, mely a pályázati feltételrendszernek megfelelt.

A beruházás hatására az épület villamos energia ellátását csaknem 75 százalékos mértékben a napelemes rendszer elégíti ki, így elmondható, hogy a működésre a beruházás közvetlen hatással nem bírt, de az üzemi költségeket csökkentette.

A megvalósítással az épület értéke növekedett, a vállalkozás pénzügyi mutatói javultak, s már középtávon biztosított az alap a következő beruházások és fejlesztések megvalósításához.

A rendszer telepítésével a vállalkozás a külső piaci szállítókkal szembeni függelmét csökkentette, a működéshez szükséges energiát pedig nagy részben önmagának tudja előállítani.

A költségek optimalizálása, a működési költségek leszorításával hozzájárult az üzemi eredmény javulásához.

 

Összességében tehát elmondható, hogy a projekt megvalósítása a vállalkozás életére pozitív hatással bírt. A megvalósítás során a vállalkozás nem ütközött problémába.

 

 

További információ kérhető:

 Patyi Gábor

 info@mesteritermal.hu

+36 30 929 1148

 

 

INNOVATÍV TECHNOLÓGIA BESZERZÉSE A  MESTERI TERMÁL KFT.-NÉL

Európai Uniós forrás segítségével innovatív technológia beszerzésére került sor a Mesteri Termál Kft. mesteriben található telephelyén, a     GINOP-2.1.8-17-2018-02506 pályázat keretén belül. A Széchenyi 2020 „A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén” című pályázati kiírására benyújtott projekt 29,94 millió Forint támogatásban részesült.


A MESTERI TERMÁL Strandfürdő Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot 1998. április 1-jén alapították. Működésének legfőbb célja a Mesteriben található fürdő üzemeltetése volt. A társaság tulajdonosai a Büki Gyógyfürdő Részvénytársaság és Mesteri Község Önkormányzata illetve a Vas megyei Idegenforgalmi Hivatal voltak.
A vállalkozást a Mineral Invest Kft. vásárolta meg 2011-ben fejlesztési és üzemeltetési céllal.


A beruházás az alábbiakkal jellemezhető:

A kedvezményezett neve: MESTERI TERMÁL Strandfürdő Üzemeltető és Szolgáltató Kft.

A projekt címe:     Innovatív technológia beszerzése a Mesteri Termál Kft.-nél

Megvalósítás helyszíne: 9551 Mesteri, 43 hrsz.
             
A beruházás megvalósításának ideje: 2019.02.06-2019.06.30.

Beruházás összköltsége: 59 870 000 Ft

Elnyert, szerződött támogatás összege: 29 935 000 Ft

Támogatás mértéke: 50%

Beruházás rövid bemutatása:

A projekt megvalósítása során innovatív technológia beszerzése valósult meg a Mesteri Termál  Kft-nél. A projekt keretében beszerzett gépek segítségével történő vízkezelés és előállítás olyan innovatív mobil technológia, amellyel a vállalkozás adott helyszínen történő szolgáltatás nyújtása valósult meg .
Az innovatív technológia beszerzése kihat a versenyképesség fokozására is. A versenytársak körében nem jellemző, hogy ilyen típusú, illetve alkalmazási körű mobil berendezéssel rendelkeznének, ezáltal egyedi szolgáltatást tud nyújtani a cég adott piaci szegmensben.


További információ kérhető:
Patyi Gábor
info@mesteritermal.hu
+36 30 847 1172

Script logo